Monday, July 03, 2006

Cukkinis tofu


Egy nagy fej (oliva olajon) dinsztelt hagymán megpirítottam egy csomag (250g) füstölt tofut (génkezelés mentes szójából:), közben megöntözgettem (dark) szójaszósszal, majd 4-5 perc után rádobtam két paradicsomot és két paprikát összevágva, majd pár perc elteltével egy nagyobb cukkinit felaprítva - közben vizet is locsoltam rá, hogy ne égjen le. Fűszerek: kevés oregano, bazslikom, PICI fahéj (ebből tényleg kevés kell, mert különben kiérződik a fahéj markáns íze, így viszont csak megfejeli egy különleges aromával, amiről nem derül ki, hogy fahéj), PICI őrölt kömény, őrölt feketebors. Bort nem öntöttem rá, de biztosan nem rontaná el.
A fent említetteket 10-15 percig fedő alatt pároltam, majd barnarizzsel fogyasztottuk. (Ja, sót is tettem rá, pedig nem egészséges.)

Hozzávalók:
1 csomag tofu
2 paprika fahéj
2 paradicsom
1 cukkini
1 fej hagyma
oliva olaj
szójaszósz (dark)
tengeri só
feketebors
oregano
bazsalikom
őrölt kömény


Egy pár sor a szójáról:
"A Távol-Keleten naponta legalább egyszer kerül az asztalra szójából készült étel; ebben a térségben már több mint ötszáz éve ismerik ezt a babfajtát. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az ázsiaiak jóval egészségesebbek, mint az európaiak. A japán nők például nagy becsben tartják a szójababot; naponta 50-60 grammnyit esznek belőle. Ennek hatására ötször kevesebb nő betegszik meg mellrákban, és csupán minden negyedik szenved a menopauza tüneteitől (és ők is kevésbé, mint az európaiak). Azt a szót, hogy hőhullám, nem is ismerik a japán nyelvben."
"
A szója népszerűsége akkor ért a csúcsra, mikor kiderült, hogy fogyasztása csökkenti a mell- és petefészekrák, az infarktus, az agyvérzés, és a csontritkulás előfordulási esélyét (Európában, valamint az Egyesült Államokban ezek közül több is vezető halálozási ok). A szója növényi hormonokban gazdag; a nők lelkére-testére gyakorolt hatását ma már számtalan orvosi kutatás is bizonyította."

http://www.maximanet.hu/cikk.php?id=3&cid=881

0 Comments:

Post a Comment

<< Home