Tuesday, January 22, 2008

Two in one - zeller vagy celery


Nem vagyok egy nagy zelleres, de próbálkozik az ember. Most pl. az „amerikai zellerrel”. Itthon leginkább csak a gumót, és a levelet eszik, de ottan van a szár, ami akár nyersen is fogyasztható. Most arra voltam kíváncsi, hogy 1) hogyan lehet elkészíteni a szárat? 2 Hogyan feszt egy ebből a zeller fajtából készített zellerkrémleves ebből. Van egy okos edényem. Bizonyos zöldségeket tényleg csak párolni érdemes, így maradnak meg a rostok, nem fő szét stb. (brokkoli, karfiolt, pl. elsősorban párolni szoktam). A pároló edény (magyarán egy jól zárható lyukas lábos) viszont pont passzol egy főzőedénnyel, ezzel most éltem először. A hosszúszárú zellerről levágtam a hatalmas levelet, illetve a szárvég zsengéjét, és odaraktam egy kis sóval + vegamixxel bő vízbe az alsó edénybe. Hámoztam néhány krumplit, egy nagy fej hagymát, néhány foghagymát, és azt is bele. Amikor már úgy 10 perce forrt, hozzátettem néhány kelkáposzta levelet, majd rátettem a gőzölő/pároló edényt, és belehelyeztem a kb. arasznyira vágott zellerszárakat, lefedtem és megpároltam


Barbacue zeller
BB szóz. A jó BB szóznak általában az én fejemben 4 fontos komponense van. Mustár, ketchup (vagy valamilyen paradicsom, vagy paprikakrém), fűszerek (ha lehet valami csípős) + édes-szósz (vagy dzsem, vagy méz, vagy más). Fűszernek most egy kis Worcester(shire) szószt használtam, valamint cayenne-paprikát . Az édes íz pedig appelstroop adta (Ez egy hollandi/német területen pokoli népszerű nagyon sűrű, és édes almaszósz. Az egészet összekeverjük jó alaposan, fogunk egy tepsit, belehelyezzük a zellerszárakat, jó vastagon bekenjük mindkét oldalon a BB szósszal, és be a sütőbe, addig, míg a szósz nem kezd barnulni. Ennyi, és nagyon finom.


Gyömbéres zellerkrém leves
Közben a leves is elkészül. Nem kell más tenni, mint leturmixolni az egészet úgy ahogyan van. Friss borssal és friss reszelt gyömbérrel ízesíteni. Nagyon jó, szemben a klasszik zellerkrémlevessel egy frissebb „zöldebb” ízet hoz.


Hozzávalók
Száras zeller
Krumpli
Kelkáposzta levél
Vöröshagyma
Fokhagyma
Friss gyömbér
Egész feketebors
Tengeri só
Vegamix


BB szósz
Ketchup
Mustár
Édes szósz (méz vagy dszem)
Worcester Sauce
Erős paprika

Sunday, November 11, 2007

Sütőtök krémleves körtével



Olíva-olajon vagy tökmag-olajon odateszzük párolni a kb. 2-3 centisre kockákra vágott hámozott sütőtököt. Meghintjük egy kis vegamixxel, tengeri sóval, őrölt fehér-borssal. Kis párolás után, felöntjük vízzel, és teszünk hozzá, két kis hámozott krumplit, valamilyen zöld leveles zöldséget (lehet egy picike spenót, vagy zeller-levél, de lehet petrezselyem, sőt – kapaszkodjatok - salátalevél is). Beleteszünk két félbevágott fokhagymát, és hagyjuk főni kb. 10 percig. Meghámozunk, és kicsumázunk egy nagyobb körtét, négybe vágjuk, és hozzáadjuk. Amikor már puha a tök meg a krumpli, szórunk rá egy kevés őrölt koriandert, leturmixoljuk, és kész is. Pirítós-kockával tálaljuk.

Hozzávalók

Sütőtök
Krumpli
Zöld leveles zöldség (spenót, zeller-levél, petrezselyem, vagy salátalevél)
Fokhagyma
Körte

Olíva-olaj vagy tökmag-olaj
Vegamix
Tengeri só
Őrölt fehér-bors
Koriander

Thursday, November 08, 2007

Rozmaringos „székely-kápi”




Néhány órával főzés előtt szójakockát beáztatunk vegamixes vízben.

Később….apróra vágunk egy vöröshagymát, és odatesszük dinsztelődni olíva-olajon. Rátesszük a leszűrt szójakockát, hozzáadunk apró szeletekre vágott paprikát – én most marinált pritamint használtam (tán ez a legjobb) de lehet almapaprika, sőt minden verzió jó, marinált, savanyított, nyers. Kb. negyed órát pároljuk (egy kis vízzel). Közben tenyérben kifacsarjuk a savanyú káposztát, úgy hogy a levét még elteszzük (ez a „savanyúság-szabályzó” mindenkinek az adott ízlése szerint.) Kifacsart káposztát hozzáadjuk a szójapörihez, és nagyon kevés vízzel felöntjük. Tesszünk bele 3-4 babérlevelet, egész vagy őrölt köményt (ki melyiket szereti), és őrölt csemege pirospaprikát. Ízesítjük tengeri sóval, és őrölt feketeborssal. Lefedjük, pároljuk. Az elfőtt levet a savanyúság alapján vagy vízzel, vagy káposztalével pótoljuk. (A bolti káposzták általában borzasztóan savanyúak, és a levük sem túl jó (szerencsémre én most hozzájutottam némi házilag eltetthez, úgy hogy a lépótláshoz a kápilevet használtam). Amikor már jó leveses, hozzáadunk egy kevés őrölt rozmaringot. Még rottyantunk rajta egyet-kettőt, és kész.

Héjas főt krumplival tálaljuk.


Hozzávalók:


Vöröshagyma
Szójakockát
Marinált pritamin
Savanyú káposzta

Olíva-olaj
Babérlevél
Őrölt kömény
Őrölt csemege pirospaprika
Tengeri só
Őrölt feketebors
Őrölt rozmaring

Wednesday, October 31, 2007

„Bogyós” rizottó


Apró kocka, ez a lényeg. Összevágjuk a vöröshagymát, és olívaolajon dinsztelni kezdjük. Rá egy-két perccel, rádobjuk a szintén apróra vágott póréhagymát. Apró kockára vágjuk a répát, a padlizsánt (hámozottan, vagy hámozatlanul, ki hogy szereti), és a pritamin (alias paradicsom-) paprikát. Előbb a répát teszzük fel, rá 5 perccel a többit. Egy kevés só, bors, bő vegamix, egy kis majoránna. Lefedjük és hagyjuk, elfőtt vizet, ha szükséges, kis adagonként pótoljuk.

Közben elkészítjük a barna rizs. Bár már van „gyors” is, jobb a hagyományos. Azt viszont „nagyon” be kell áztatni, legjobb előző este. Van aki szereti főzés előtt megpirítani egy kicsit olajon, és csak aztán önti fel vízzel, van aki eleve így kezdi. Vízbe érdemes beletenni egy-két babérlevelet, majd vegamixet, és tengeri sót. Ennyi.

Félbe, vagy négybe vágjuk a kimagozott olívabogyót (lehet fekete, de itt jobb a zöld). És a kapribogyóval együtt hozzáadjuk a zöldségekhez. Végül hozzáadunk egy adag zsenge zöldborsót (ha van friss, akkor azt, ha nincs, akkor inkább üveges, vagy dobozos, mint fagyasztott). Néhány perc után ráöntjük a puhára főtt barnarizst, meghintjük egy kis fahéjjal, jól összekeverjükés kész is.

Hozzávalók:

Vöröshagyma
Póréhagyma
Répa
Padlizsán
Pritamin-paprika
Zöldborsó
Olajbogyó
Kapribogyó

Barna rizs

Vegamix
Majoránna
Babérlevél
Tengeri só
Őrölt bors
Olíva-olaj
Fahéj


Thursday, October 25, 2007

Kapros zöldségkrém-leves



Kockára vagy karikára vágunk néhány fehérrépát, egy kis fej karalábét. Odatesszük párolni hidegen-sajtolt napraforgó olajon. (Figyeljünk rá, hogy még véletlenül se legyenek szállassak, hisz az minden krémleves átka.) Karikára vágunk egy póréhagymát. Megtörünk egy-két foghagymát, hozzátesszük, egy pici vízzel kisegítve. Kockára vágunk kb. ugyanannyi sütőtököt, mint amennyi a répa és a karalábé együtt, hozzáadjuk. Teszünk rá vegamixet bőségesen, (lehet porállagú, vagy darabos), egy kis fehér borsot (óvatosan), kis tengeri sót, végül szárított vagy friss kaprot. Úgy tíz percig kevés vízen pároljuk, majd felöntjük, aszerint mennyire akarjuk sűrűre a levest. (Inkább kevesebb, mint több vizet adjunk hozzá, hisz a víz utólag is pótolható, sűríteni viszont nem lehet). Amikor puhák a zöldségek, és már finom ízes a lé, elzárjuk, majd kis hűtés után leturmixoljuk. Talaláskor friss petrezselymet, vagy metélőhagymát szórunk rá (de lehet pirítós-kockákat is).

Hozzávalók:

Fehérrépa
Karalábé
Póréhagyma
Sütőtök


Fokhagyma
Hidegen-sajtolt napraforgó-olaj
Fehérbors
Tengeri só
Vegamix
Friss vagy szárított kapor

Friss metélőhagyma
Petrezselyem

Wednesday, June 13, 2007

Kardamonos padlizsán, babbal

Apró szeletekre vágunk két kicsi (vagy egy nagy J) fej hagymát, és hidegen-sajtolt napraforgó olajon megdinszteljük.

Apró kockákra vágunk egy padlizsánt (héjastul) és rátesszük a dinsztelődő hagymára.

Fűszerezzük vegamixxel, borssal, kevés sóval. Meghintjük, tökmagolajjal.

(Ha elfő a természetes leve, később egy nagyon picike vizet öntünk hozzá).

Amikor puhulni kezd a padlizsán, ráöntünk vörös-babot vagy chili-babot (ez lehet konzerv is – ha nem akkor ne felejtsünk 2 dolgot:1 ) babot előző nap be kell áztatni 2) a babot SOHASEM sózzuk csak a végén mert megkeményedik)

Fűszerezés: őrölt kardamon, őrölt csípős chili (természetesen óvatosan és ízlés szerint) kevés pirospaprika (ha nincs chilink, lehet erős) és kevés rozmaring.

Keverjük, rotyogtatjuk egy kicsit és kész.

Hozzá héjába főtt krumplit tudnék ajánlani – természetes a héjat rajtahagyjuk.


Hozzávalók:

Padlizsán
Vöröshagyma
Vörös-bab
Krumpli
Hidegen-sajtolt napraforgó olaj
Tökmagolaj
Őrölt kardamon
Vegamix
Bors
Tengeri só
Örült csípős chili
Pirospaprika
Rozmaring

Friday, April 13, 2007

4hagymás krumpli


Krumplit megsikáljuk, héjat letisztítjuk, kis sóval odateszzük főni. Még mielőtt puhára főne, levezzük a tűzről, leöntjük, és karikákra vágjuk.(a héj marad!!!)

Karikára vágunk egy nagy fej vöröshagymát, és a karikákat betesszük egy tűzálló edénybe

Az első hagymaágyra krumpli-karikákat teszünk. Megsózzuk, megborsozzuk (ha lehet friss fekete törtborssal), meghintjük őrölt köménnyel, és egy kis őrölt babérral, megöntözzük olívaolajjal.

Ugyanezt megismételjük. A második réteg a lilahagyma, rá még egy rétek krumpli, végül a póréhagyma (erre már nem megy krumpli). Minden sornál ugyanaz a fűszerzés.

Az edényt letakarjuk alufóliával, így sütjük, míg össze nem érnek az ízek.

Medvehagymát egy ollóval felaprítjuk, összekeverjük szójajoghurttal, majd amikor levesszük a fóliát, a még gőzölgő krumplira rákanalazzuk a joghurtot.

Ennyi

Savanyú-káposztával és száraz vörösborral még jobb.



Hozzávalók:

Vörös, lila, póré és medve hagyma
Krumpli
Szójajoghurt
Olívaolaj
Őrölt kömény
Őrölt babér
Tört bors