Thursday, November 08, 2007

Rozmaringos „székely-kápi”




Néhány órával főzés előtt szójakockát beáztatunk vegamixes vízben.

Később….apróra vágunk egy vöröshagymát, és odatesszük dinsztelődni olíva-olajon. Rátesszük a leszűrt szójakockát, hozzáadunk apró szeletekre vágott paprikát – én most marinált pritamint használtam (tán ez a legjobb) de lehet almapaprika, sőt minden verzió jó, marinált, savanyított, nyers. Kb. negyed órát pároljuk (egy kis vízzel). Közben tenyérben kifacsarjuk a savanyú káposztát, úgy hogy a levét még elteszzük (ez a „savanyúság-szabályzó” mindenkinek az adott ízlése szerint.) Kifacsart káposztát hozzáadjuk a szójapörihez, és nagyon kevés vízzel felöntjük. Tesszünk bele 3-4 babérlevelet, egész vagy őrölt köményt (ki melyiket szereti), és őrölt csemege pirospaprikát. Ízesítjük tengeri sóval, és őrölt feketeborssal. Lefedjük, pároljuk. Az elfőtt levet a savanyúság alapján vagy vízzel, vagy káposztalével pótoljuk. (A bolti káposzták általában borzasztóan savanyúak, és a levük sem túl jó (szerencsémre én most hozzájutottam némi házilag eltetthez, úgy hogy a lépótláshoz a kápilevet használtam). Amikor már jó leveses, hozzáadunk egy kevés őrölt rozmaringot. Még rottyantunk rajta egyet-kettőt, és kész.

Héjas főt krumplival tálaljuk.


Hozzávalók:


Vöröshagyma
Szójakockát
Marinált pritamin
Savanyú káposzta

Olíva-olaj
Babérlevél
Őrölt kömény
Őrölt csemege pirospaprika
Tengeri só
Őrölt feketebors
Őrölt rozmaring

0 Comments:

Post a Comment

<< Home